Eőry Roxána

Eőry Roxána

Jógaoktató

Egész életemet végig kísérte a mozgás szeretete, több sportban kipróbáltam magam, továbbá mindig is érdekelt az egészséges táplálkozás, igyekeztem minél tudatosabb döntéseket hozni a sportban és az étkezésben egyaránt. Ez motivált arra, hogy jelentkezzek a Testnevelési Egyetemre testnevelő-gyógytestnevelő-egészségfejlesztő szakra, ahol mester diplomát szereztem. Már az egyetemi éveim előtt megismerkedtem a jógával. Mint ahogyan minden ember tapasztalhatta már, hogyan tudja a stressz az egyes élethelyzeteket negatívan befolyásolni, kihatva a teljes fizikai és pszichikai területre, én is megtapasztaltam ezt iskolai éveim során. Ekkor jöttem rá, hogy a lelki fejlődésemmel többet kell foglalkoznom, ha változtatni szeretnék, hogy egy nyugodtabb, boldogabb életet varázsolhassak a magam számára. Több év jógagyakorlás után elvégeztem az Iwi Hatha Jógaoktató és Gerincterápiás tréner képzését. Később lehetőséget kaptam arra, hogy Spanyolországban tarthassak jógaórákat. Új tapasztalatokkal visszaérkezve folytattam a tanítást Budapesten, majd elvégeztem a Mandala Jóga Stúdió Jóga Flow képzését. Célom az, hogy minél többen megszeressék és rendszeresen gyakorolják a jógát, átélhessék a Flow élményét, és megtapasztalhassák a jóga számos pozitív hatását test-lélek-szellem szinten. Várlak szeretettel gerincjógámra, ahol a gerinc mobilizálásán és egészségén van a fókusz, valamint dinamikus jóga flow óráimra, hogy átélhesd a flow gyönyörét, és dinamikáját! 

"A jóga egy aranykulcs, kinyitja a békéhez, a nyugalomhoz és az örömhöz vezető ajtót"