Nagyova Teri

Nagyova Teri

Jógaoktató

A jógával 2012 környékén ismerkedtem meg. Akkoriban még inkább a futás kiegészítése volt a jóga. 2017-ben vált igazán rendszeressé a jógagyakorlárom, heti 4 futás mellett heti 5 jógaórára jártam és imádtam. Az első jógaoktató képzésre azért mentem el, hogy többet gyakoroljak és egyszerűen többet tudjak meg a jógáról. Tehát nem az volt a célom, hogy jógaoktató legyek, hanem a saját gyakorlásom elmélyítése. A Hatha jógaoktató képzéshez azonban hozzá tartozik az is hogy jógaórákat tartunk. A kezdeti izgulást felváltotta az öröm. Egyszerűen élveztem az óratartást. A következő képzés egy haladó gerincjóga oktató képzés volt, sok anatómiával és rengeteg gyakorlással. Óráimon tehát hatha- és gerincjóga elemekkel dolgozom. Saját gyakorlásom során és az óráimon is igyekszem a tudatosságra, ugyanakkor célom az is, hogy a közös gyakorlás örömforrás, testi- és lelki töltődés legyen mindenki számára. Hiszem, hogy a jógateremből minden alkalommal kiegyensúlyozottabb és kedvesebb embereként lehet távozni.